Úton a sikeres lombikhoz támogató munkafüzet KOMÁROMI ESZTER N E E N G E D D E L T Á M O G A T Á S N E H E Z Í T E T T G Y E R M E K V Á L L A L Á S B A N meddőségi coach
Szia! Komáromi Eszter vagyok, meddőségi coach a Ne engedd el program alapítója. Többéves tapasztalattal segítek nehezített gyermekvállalásban érintett nőknek abban, hogy testileg és lelkileg is felkészüljenek a lombikprogram kihívásaira, hogy könnyebben éljék meg ezt a nagyon megterhelő időszakot és sikeresebb legyen a kezelés. Saját tapasztalatból ismerem a nehezített gyermekvállalás hullámvasútját és azt is, hogy milyen nehéz elindulni az ismeretlenbe egy meddőségi klinika felé. És itt nem csak hormonális változásokról, párkapcsolati kérdésekről, logisztikai, munkahelyi gondokról beszélek, hanem félelmekről, bizonytalanságról, szorongásról, remény és kudarc megéléséről, amelyek intenzíven kísérik ezt a folyamatot minden nap, minden órában. Éppen ezért hiszem azt, hogy a fizikai előkészületek mellett, mint az orvosi konzultációk, vizsgálatok, esetleges kezelések, egészséges életmód, sport és táplálkozás, elengedhetetlen a lelki felkészülés is. A meddőség és a lombikprogram lelki hatásai sokszor kívülről nem látszanak, de attól még valósak, nehezek és mélyek. Vannak érzések, amiket lehet, hogy nem tudsz megfogalmazni másoknak, döntések, amiket nap mint nap hozol meg csendben, remények, amiket nem mersz hangosan kimondani. Ez a munkafüzet azért készült, hogy segítségedre legyen abban, hogy az egyes szakaszokban jobban megértsd az érzelmeidet, megtaláld a belső erőforrásaidat, és tudatosabban menj végig a lombik folyamatán. Napról napra végigkísér coaching szemléletű kérdésekkel, feladatokkal és gyakorlatokkal, hogy megtaláld a saját támaszodat önmagadban akkor is, amikor éppen minden más bizonytalan. Ezt a munkafüzetet saját tapasztalataim és az elmúlt években hozzám forduló nők útjai inspirálták és azért készítettem, hogy legyen egy olyan otthoni, könnyen elérhető támogató eszköz, ami segít, hogy te is megtaláld azokat a kapaszkodókat, amikre szükséged van ebben a folyamatban. Ez nem egy orvosi útmutató. Ez egy olyan belső tér, ahol csakis te számítasz. Ahol minden érzésed helyet kaphat, ahol nem kell jól lenni, csak lenni.
Hogyan tovább? Mi lesz a megoldás?Vizsgálatok, vitaminokTesti lelki folyamatok együttes erősítése A stimuláció hullámvasútjánTaláld meg, hogy neked mire van legjobban szükséged Várakozás az eredményreAz első jelektől a konzultációig Felkészülés a lombikraVezess naplót a testi-lelki megéléseidről Lombik napló12345 Tartalomjegyzék ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 01ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 02 Fordíts időt magadra, ismerd fel a nehézségeidet és erősségeidet! A munkafüzet kitöltése nem helyettesíti a szakember nyújtotta segítséget. Az érzéseid és válaszaid fontosak, hagyd, hogy vezessenek, de ha szükséged van rá, akkor fordulj szakemberhez ezek átbeszéléséhez.
1 Első lépések a lombik felé ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 03 Tudtad, hogy a WHO 2023-as tanulmánya szerint a világon minden 6. ember érintett meddőségben és hogy ez a szám évről évre 0,3-0,5%-kal emelkedik? Lombikprogram. Mindenkinek mást jelent ez a kifejezés. Van, akiben reményt, lehetőséget, van akiben félelmet vagy éppen bizonytalanságot. Amikor azt érezzük, hogy elérkezett az idő, hogy gyermeket vállaljunk, nem ez a mód jut először az eszünkbe. Az idealizált kép a gyermekvállalással kapcsolatban ugyanúgy ott lehet bennünk gyermekkorunk óta, mint ahogy álmaink esküvője is, csak erről kevesebbet beszélünk, mert olyan egyértelmű és természetes. Legalábbis annak kellene lennie, de nagyon sokunknak nem az. Ebben a részben azt vizsgáljuk meg, hogyan tudsz vagy tudtál felkészülni arra az elsőre lehet, hogy idegennek tűnő helyzetre, hogy lombikprogramban veszel részt. Az ismeretlent mindig valami misztikus veszi körül, de közben rárakódnak azok a tényezők, amelyeket láttál, hallottál magad körül. De ez itt most nem számít. Ez a te utad, a te érzéseid, a te megéléseid és a legfontosabb, hogy önazonos tudj maradni és a legjobb döntéseket hozhasd meg saját magad, magatok érdekében.
Lombik lelki része Lombikra készülni nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is olyan, mintha átlépnénk egy határt, amit korábban talán el sem tudtunk képzelni. Sokunk számára megkönnyebbülést hoz ez a döntés: végre történik valami, ami előre visz, ami lehetőséget ad, de az is lehet, hogy inkább fájdalmas pont: beismerése annak, hogy az út, amit eddig jártál, nem hozta meg a vágyott eredményt. Sőt, az is előfordul, hogy egyszerre mindkét érzés jelen van. A társadalmi elvárások, a kimondott és kimondatlan vélemények, amiket ilyenkor kapunk, gyakran nehezítik az egyébként is összetett döntési helyzetet. „Ne görcsölj rá.” „Csak engedd el, akkor sikerülni fog.” „És mikor jön a baba?” Ezek a mondatok még akkor is, ha jó szándékkal érkeznek szégyent, bűntudatot vagy tehetetlenséget kelthetnek. Sokan érezzük úgy, hogy meg kell magyarázni a döntésünket, vagy épp titkolni kell azt. Pedig ez az út is teljesen rendben van. Értékes, bátor döntés, és ugyanúgy az anyává válás része, mint bármelyik másik forma. A lombikprogramra való felkészülés ezért nemcsak orvosi konzultációkról, vizsgálatokról és időzítésekről szól. Hanem arról is, hogyan tudsz kapcsolódni önmagadhoz ebben az új helyzetben. Hogyan tudod irányítani, hogy neked, nektek legyen a legjobb és végigcsinálni úgy, akkor is ha úgy érzed, hogy kívülről kevesen értenek meg. Ez a rész abban támogat, hogy kialakítsd ezt a belső alapot, hogy tudatosan, önazonosan és a saját ritmusodban tudd elkezdeni ezt az utat. Néhány tény a lombikprogramról Az első sikeres lombikbébi 1978-ban született Angliában. Azóta világszerte több mint 10 millió gyermek jött világra asszisztált reprodukció segítségével. Magyarországon évente több mint 8000 lombikkezelést végeznek. A meddőségi kezelések hatékonysága évről évre javul. Ma már nemcsak a megtermékenyítés, hanem a petesejt- és embriótárolás, valamint a genetikai vizsgálatok is egyre fejlettebbek, így a folyamat személyre szabottabb és sikeresebb lehet, mint valaha. ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 04
Érzések a lombikkal kapcsolatban Milyen szavak, kifejezések jutnak először eszedbe a lombikprogramról? Írd le őket, de ha van kedved, akkor rajzolhatsz is hozzá! Melyik az, ami most legerősebben kapcsolódik a lombikhoz? Szerinted miért ez a legerősebb most?ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 05 Ebben a részben kérdések segítenek, hogy jobban ráláss az érzéseidre, megéléseidre. Gondold végig nyugodtan a válaszaidat és merj őszinte lenni. Tudd, hogy nincsenek jó és rossz válaszok.
Mi volt az a pillanat, amikor azt érezted, hogy készen állsz belevágni a lombikba? Idézd fel a napot, a helyet, hogy hogyan érezted magad és írd le! Ki támogatott, kire számíthattál ebben a pillanatban? Mi számodra a legijesztőbb a lombikban? Mi tudja ezt legjobban ellensúlyozni, feloldani?ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 06
Intézet- és orvosválasztás Mi alapján választanál/választottál reprodukciós intézetet? Írd össze a számodra, számotokra a legfontosabb szempontokat!ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 07
Mennyire vagy elégedett a meddőségi intézettel összességben? Tudsz ezen változtatni? Ha igen, akkor hogyan? Van olyan, amit hiányolsz vagy zavar az intézetben? Megfelel ennek a mostani reprodukciós intézet? Ha nem, akkor miért nem?Most az előző listánál mindegyik szempont mellé írd oda, hogy 1-10-es skálán hány pontot adnál rá fontosság szerint. Ha több intézmény közül készülsz választani, akkor csináld meg mindegyik intézményre külön ezt a listát és számozást. Ha volt tapasztalatod más meddőségi intézménnyel, akkor arra is csináld meg, hogy legyen összehasonlítási alapod.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 08
Mit vársz el egy meddőségi orvostól? Készíts listát a számodra legfontosabb dolgokról. Mik az orvosod legnagyobb erősségei? Írd össze ezeket!ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 09 Mi lenne az a pont, ahol azt érzed, hogy váltanál?
Ha felmerül benned a váltás, vagy választási helyzetbe kerülsz, akkor készíts egy átlátható listát az alábbi táblázat segítségével. Írd össze az összes pozitív és negatív tényezőt, ami befolyásolja a döntésed! Nem kell egyszerre kitöltened, adj időt magadnak! Pozitív dolgok Negatív dolgok BizonytalanságokBiztató dolgok Hogy látod most, mi lenne a legjobb neked? Írd le! Nézz rá erre a táblázatra pár nap múlva és figyeld meg, hogy változott-e valami!ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 10
Miért velem történik? Te is feltetted már magadnak ezt a kérdést? Sajnos erre nincs válasz. De egy dolog biztos: nem azért történik, mert bármit rosszul csináltál. Nem egy hiba miatt és ez nem is egy büntetés. Sajnos sok nőnek ez az útja ahhoz, hogy anyává váljon, még ha ezt nehéz is elfogadni. Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, és nemcsak az elmúlt 30 évben, hanem az elmúlt 2-3 évben is olyan újítások születtek, amik növelik az esélyeket.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 11 Lehet, hogy ez nem az az út, amit választottál volna, de attól még egy út, ami vezethet oda, ahova szeretnél. Ismételd el ezek közül a mondatok közül magadnak minél többször azt, amelyiket a legjobban magadénak érzel: Bízom a testemben és magamban is. A testem nem ellenem dolgozik. Haladok, még akkor is, ha lassúnak érzem. Jogom van magamra figyelni. Nem a nehézségeim határozzanak meg engem. Nem az én hibám, hogy ez az út ilyen nehéz. Megengedem magamnak, hogy ne hibáztassam magam.
Határhúzás Amikor belevágtál a lombikba, akkor mit gondoltál, meddig mennél el? Változott ez benned azóta? Ha igen, akkor mi volt az, ami miatt változott?ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 12
Utam a lombikig Rajzold le hogy milyen lépések vezettek el benneteket a lombikig. Ez a gyakorlat segít ránézni, hogy mennyi mindenen mentetek keresztül, amíg eddig a mérföldkőig eljutottatok.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 13
2 Felkészülés a lombikra Az alapvető vizsgálatok, kezelések mindenkinél mások. Ne vessz el az internetben, de figyelj magadra, informálódj és nyugodtan kérdezz. A lombikprogramot általában egy hosszabb felkészülési időszak előzi meg, amikor vizsgálatok zajlanak, és felkészítjük a testünket az előttünk álló feladatra. De ahogyan a testet, úgy a lelket is érdemes ráhangolni erre az időszakra. Ez a rész azokkal az első lépésekkel foglalkozik, amelyek megalapozzák ezeket az állomásokat legyen szó a vizsgálatokról, gyógyszerekről, vitaminokról, életmódváltozásról, lelki felkészülésről és ráhangolódásról. Erősítsd magadban, hogy habár ez egy orvosi folyamat, ahol ahhoz szoktunk, hogy mi mindent elhiszünk és szabályosan betartjuk az utasításokat, de ettől még jogod van kérdezni és érteni, megismerni a lehetőségeket, amelyek által jobban részt tudsz venni a döntési folyamatban is.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 14
Amikor fizikailag is készülünk a lombikra, elkezdődnek a vizsgálatok, abban az időszakban sokan érezhetjük úgy magunkat, hogy minden figyelem a testünkre irányul és úgy tűnhet, mintha mi csak egy „projekt” lennénk. Adatokat gyűjtenek rólunk, kiértékelik, összevetik, kontrollálják azokat. Ez könnyen elidegenítheti a saját testünktől, főleg, ha a vizsgálatok nem mindig hoznak jó hírt. Pedig ez az időszak nem csupán az előkészületekről szól, hanem a kapcsolódásról is. Arról, hogy hogyan tudsz újra bizalommal fordulni a tested felé, még akkor is, ha úgy érzed, mintha nem “működne jól”. Jó lenne az információk tengerében a felszínen maradni úgy, hogy közben biztonságban is érezd magad. A vitaminok szedése, a táplálkozási tudatosság és a napi szokások újragondolása lehetnek pozitív hatásúak, de az is lehetséges, hogy elfáradsz már benne. Nem kell és nem is lehet mindent tökéletesen csinálni, nincs is olyan. Találd meg az egyensúlyt abban, ahogyan a testedet támogatod és közben figyelj a lelkedre is. Ez a fejezet ehhez ad kapaszkodókat. Vizsgálatok, hormonok tengerében Reményt keltő tények A táplálkozás, vitaminbevitel és életmód pozitív hatása kimutathatóan növeli a lombikkezelés sikerességét és már a felkészülési szakaszban tett lépések is számítanak. Már napi 20–30 perc könnyed testmozgás (pl. jóga vagy séta) is javíthatja a hormonháztartás egyensúlyát és csökkentheti a stresszt. A rendszeresen folytatott relaxációs gyakorlatok (pl. légzésfigyelés, vezetett meditációk) jelentősen csökkentik a szorongást a kezelés előtt és támogatják az alvásminőséget is.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 15
Kérdések az orvosodnak Melyek azok a kérdések, amelyekre már választ kaptál a lombikkal kapcsolatban? Írd össze ezeket, amelyek segítenek tisztábban látni, hogy hol vagy most a folyamatban! Kérdések VálaszokÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 18
Kérdések VálaszokÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 19
Írd össze azokat a kérdéseket, amelyekre még nem kaptál megfelelő választ. Azt is írd le, hogy ki tudna neked erre válaszolni, te mit tehetsz azért, hogy minél előbb választ kapj, majd jelöld és írd le ha megkapod rá a választ. Kérdés / Kitől várom a választ ? Mit tehetek, hogy választ kapjak? Gyűjts információtÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 16
Kérdés / Kitől várom a választ ? Mit tehetek, hogy választ kapjak?ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 17
A lista Írj egy listát azokról a dolgokról, amiket eddig megtettél már, hogy gyermeketek legyen és hogy a lombik is sikeres legyen! Nézd meg, hogy mennyi minden került fel a listára és legyél büszke magadra! Ha eszedbe jut olyan, amit még szeretnél kipróbálni, vagy megtenni, akkor írd hozzá és a következő időszakban vezesd be, tedd meg azokat is.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 20
A javaslatok tengerében Szerintem mindannyian kaptunk már kéretlen tanácsot, amikor babát szerettünk volna. Ismered azokat a történeteket, amik arról szólnak, hogy egy ismerősöd szomszédjának sógornőjének a barátnőjének mi segített, hogy babája szülessen? Az ilyen mondatok, kérdések és tanácsok sokszor inkább csak nyomást helyeznek ránk és nehéz ezeket kezelni, mert általában segítő szándékból érkeznek, mégis rosszul eshetnek. Sőt, azon túl, hogy nem segítenek, inkább felbosszantanak, elszomorítanak, elbizonytalanítanak és újabb kérdéseket nyitnak meg. Olyan kérdéseket, amelyekre nem tudjuk a válaszokat. Fontos, hogy tudd: jogod van megszűrni azt, hogy kit mennyire engedsz be és kit nem ebbe az intim részébe az életednek. Nem kell mindent meghallgatni, nem kell mindent kipróbálni. Ez a te utad, és nem mások története fogja meghatározni, hogy nálad mi működik.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 21
Írj levelet a testednek! Most egy hatalmas feladat előtt áll a tested. Írj egy őszinte levelet a testednek és fogalmazd meg részletesen, hogy milyen a kapcsolatod most vele, mit szeretsz benne, mit csodálsz benne. Írd ki magadból nyugodtan a félelmeid, kétségeid is, de gyűjtsd össze az erősségeid is, mert ezek később erőt adhatnak.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 22
Hormonok, hangulatok - A stimuláció hullámvasútja 3 WWW.NEENGEDDEL.HU | 01 A hormonális stimuláció a lombikprogram egyik legintenzívebb szakasza fizikailag, érzelmileg és pszichésen is. Ebben a részben abban szeretnélek támogatni, hogy saját érzéseid megengedésével, megtartásával és határaid meghúzásával jobban tudd átélni ezt a hullámzó időszakot. Hogy kialakíts egy olyan védőpajzsot magad körül, ami segíti ezt az időszakot. Elcsépeltnek hangzik, de az egyik legfontosabb lombikos tény: nem az számít, hány petesejt lesz, hanem hogy legyen köztük legalább egy jó minőségű. A lombikprogramban a siker az egyetlen, amire sajnos nincsen közvetlenül ráhatásunk, de a mindnapos dolgokra van. Arra, hogy kivel és mit osztasz meg, hogy hogyan tudtok ebben ketten lenni úgy a pároddal, hogy mindkettőtöknek jó legyen, hogy biztonságban érezd magad akkor is, ha szóba kerül, hogy most hol tartasz.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 23
A legfontosabb A stimulációt minden nő másképp éli meg. A hormoninjekciók és folyamatos vizsgálatok fizikai hatása mellett előfordulhat, hogy elfelejtjük, hogy mindez érzelmileg hogyan hat ránk. A hormonális változások hangulatingadozással, fáradtsággal, érzékenységgel járhatnak és ezek sajnos teljesen normálisnak számítanak. Ebben az időszakban érezheted magad a legkiszolgáltatottabbnak, leginkább kontrollvesztettnek vagy éppen dühösnek, csalódottnak. Fontos, hogy ne felejtsd el, hogy ezek az érzések természetes reakciók egy megterhelő helyzetre, amelyek a hormonok hatására felerősödhetnek. Ez az az időszak, amikor a legtöbb dologra kell figyelni és ez önmagában is kimerítő. Vitaminok, gyógyszerek, injekciók megfelelő időben és mennyiségben beszedése, beadása, ultrahang időpontokon való várakozás, de közben az élet zajlik, programok, feladatok vannak, munkában kell helyt állni, párkapcsolatunkra és családi, baráti kapcsolatokra figyelni. Ez a rész segít abban, hogy megismerd magad ebben az új működésben és ne bűntudattal vagy megfeleléssel reagálj a benned zajló változásokra. Nem kell „jól viselni” a hormonokat és az ezzel az időszakkal járó terheket, nem kell senkinek magyarázkodnod, csak jelen lenni, élni és néha túlélni. Reményt keltő tények A stimulációs szakaszban történő orvosi kontroll megterhelő, de a célja, hogy a legjobb eredményt érjék el. A túlstimulálás ma már ritka, és a kezelési protokollok egyre biztonságosabbak. A hormonok okozta érzelmi hullámzást több, mint a nők 80%-a tapasztalja a legváltozatosabb formákban. A folyamat alatt végzett lelki támogatás kimutathatóan segít csökkenteni a stresszszintet és növeli az érzelmi rugalmasságot.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 24
Együtt a lombikban Amikor párkapcsolatban élünk nem mindig könnyű megtalálni és kimondani, hogy mire van legjobban szükségünk. Fokozottan igaz ez lombikprogram alatt. Gondold először végig, hogy mire lenne legjobban szükséged a párodtól, mitől éreznéd azt legjobban, hogy nem vagy egyedül. Ha megvan, akkor mondd is el neki, hogy hogyan tud téged jól támogatni. Találjatok ki közös rítusokat! Az injekciók ennek az időszaknak a legfontosabb elemei. Nektek mi vált be? Te adod be magadnak vagy a párod? Legyen ott veled vagy inkább ne? Beszéljétek át és találjatok ki hozzá olyan megerősítő rítust, ami ad egy kis pluszt ehhez a steril, orvosi részhez, amire később jó érzéssel tudtok visszagondolni. Lehet ez egy ölelés, egy gesztus, akár egy humorosabb mondat, bármi, ami benneteket tükröz. Így tudna legjobban támogatni a párom a lombik alatt fizikailag és lelkileg:ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 25
Kimondatlan mondatok Fejezd be ezeket a mondatokat, ha jól esik kiírni magadból. Ha azt érzed, hogy ez a gyakorlat most nem segít, hanem inkább negatívan hatna, akkor hagyd ki nyugodtan vagy csináld meg máskor. Amit senkinek nem mondok ki a lombikkal kapcsolatban, hogy… A legnehezebb számomra a lombikban, hogy... Attól félek a legjobban a lombik kapcsán, hogy… Abba kapaszkodom legjobban a lombik idején, hogy...ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 26
Támogatási térkép Kik és hogyan támogatnak az utadon, és mennyire esik jól most beengedni őket? Ez a feladat segít, hogy jobban átlásd ezt a részt. Gondold végig, hogy kit mennyire szeretnél most beengedni abba, amiben vagytok. Ez nem jelent semmi rosszat, egyszerűen csak meg kell húznod a határaidat úgy, hogy minél nagyobb biztonságban és nyugalomban tudd eltölteni a következő időszakot. Írd fel a körülötted lévő embereket ebbe az ábrába úgy, hogy: a belső kör legyen az, akikkel szívesen megosztod az egész folyamatot, a jó és a rossz részeket is, a külső kör az, akik valamennyit tudhatnak róla, de nem szeretnéd napi szinten megosztani, hogy hol tartotok, a külső körön kívüli rész pedig, akiket semennyire sem szeretnél beavatni a lombikotok részleteibe. Belső kör Külső körÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 27
Határmondatok gyakorlása Az emberek kíváncsiak. Ez egy teljesen természetes tulajdonság, de az érdeklődés sok is tud lenni egy olyan testileg és lelkileg is nehéz helyzetben, mint egy lombikprogram. Ez a feladat abban segít, hogy legyenek olyan válaszaid, amelyekkel nem bántasz meg másokat, de emellett maximálisan meg tudod húzni a határaidat. Most találd ki a saját mondataidat, amelyeket önazonosan tudsz válaszolni, amikor olyan kérdéseket kapsz, amelyekre nem biztos, hogy szeretnél válaszolni és amelyek a körön kívüli vagy külső körben lévő emberektől jönnek.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 28
„Engedd el, és akkor jönni fog” – szól a mindent megoldó tuti tipp, attól, aki sosem volt még ilyen helyzetben. Ez a mondat egyike azoknak, amikkel igazán ki lehet hozni egy nehezített gyermekvállalásban érintett nőt a sodrából. És nem véletlenül. Mert miközben te próbálsz helytállni és megtartani a pozitivitásodat, a környezet hozzáállása sokszor egy nagyobb stresszforrás lehet. Stresszkezelés lombik alatt Nem az a megoldás, hogy „ne stresszelj”, hanem az, hogy megtaláld azt, hogy neked mi segít legjobban ebben az időszakban és hogy kizárd a plusz stresszforrást. Lehet, hogy neked most a kontroll segít, de lehet, hogy inkább az elengedés, vagy egyszerűen az, ha megengeded magadnak, hogy ne legyél mindig jól. Gondold végig, hogy korábban egy stresszesebb időszakban mi vált be legjobban? Jóga, meditáció, séta, sport, alkotás, naplóírás, kertészkedés, humor vagy egy egyszerű rutin? Mi esik jobban, egyedül lenni vagy bevonni másokat? Nem kell, hogy ugyanaz működjön neked, mint másoknak. Azt keresd, amitől te egy kicsit könnyebbnek és nyugodtabbnak érzed magad.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 29
Social média hatása A közösségi média tele van információkkal, impulzusokkal és nem tudod megválogatni, hogy mikor mi ömlik rád. Lehet, hogy csak egy kicsit szeretnél kikapcsolni görgetés közben, aztán hirtelen szembejön valami, amitől összeszorul a szíved. Ismered ezt az érzést? Egy ilyen érzékeny időszakban, mint a lombikprogram nagyon fontos, hogy óvd, kíméld magad és jogod van lenémítani, kikövetni, törölni minden olyan embert, oldalt, csoportot, ami rossz érzést okozhat neked. Melyek azok a tartalmak, amiktől most jó lenne elköszönni egy időre? Melyik a legjobb megoldás? Kikövetés, törlés, szundi 30 napra? Szedd össze ezeket és nyugodtan tedd is meg a megfelelő lépést!ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 30
Virágoskerted Ezzel a feladattal szeretnék egy kis lágyságot hozni a folyamatba, ahol sokszor csak a számok számítanak egy kartonon. Színezd ki annyi virág közepét, ahány tüszőt leszívtak, majd rajzold meg annyi virág körvonalát, ahány petesejted lett! Színezd ki a szárát annyi virágnak ahány embriótok lett, és végül színezd ki annyi virág levelét ahány beültethető embriótok lett a lombik alatt! Ne érezd rosszul magad, ha nincs az összes virág kiszínezve, mert nem az a cél, hanem, hogy legyen egy olyan embrió, ami erős és aki a ti gyermeketek lesz.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 31
Várakozás az eredményre4 Ez az a szakasz, amikor fizikailag már „megtörtént minden”, de érzelmileg még nem biztos semmi. A két hét várakozás sokunk számára a legnehezebb időszak és ebben a fejezetben abban szeretnék segíteni, hogy hogyan találd meg, hogy ezt az időt miként tudod nemcsak elviselhetőbbé tenni, hanem megtalálni az egyensúlyod benne, hogy visszanézve akár egy jobb időszakként könyvelhesd el az eredménytől függetlenül is. A lombikprogramok eredményességének mérése egyszerű. Könnyű megmondani, hogy 100 lombikból hány baba fogan és születik meg, de ezek a számok nem mutatják azoknak a családoknak az útját, akik végigjárnak egy vagy több lombikprogramot. Könnyű elveszni a számokban, statisztikákban és eredményekben. De közben fontos emlékeztetned magad arra, hogy te nem egy statisztika vagy. A várakozás időszaka lehet szép, tartalmas és meghitt is, de emögött általában tudatosság és nagyon sok lelki munka van. Nem mindenkinek megy “könnyen venni” egy ennyire fontos időszakot, de szeretnélek támogatni pár bevált gyakorlattal, hogy neked is könnyebb lehessen.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 32
A leghosszabb két hét Amikor már megtörtént a beültetés természetes, hogy szeretnél kicsit kikapcsolni, lazítani, hiszen fizikailag is nagyon megterhelő heteken vagy túl, de ehelyett sokszor felerősödik a belső feszültség. Ilyenkor teljesen természetes, ha figyeled magad: „Furán érzem magam, ez már jel?” „Ha nem sikerült volna, akkor megjött volna?” „Mi lesz, ha nem sikerült?” Lehet, hogy most érzed magad legmagányosabbnak ebben a várakozásban, mert már nem történik semmi kézzel fogható, mégis minden ezen múlik. A két hét várakozást gyakran tölti ki az elemzések és a spekuláció, pedig ez az idő jó lehet arra, hogy befelé figyelj, hogy megengedd a reményt, miközben megtartod az egyensúlyt. De hogyan csináld? A munkafüzet itt nem a gondolataid elnyomásában, hanem inkább a figyelmed áthelyezésében támogat, hogy át tudd keretezni a veled történteket és könnyebben megéld ezeket a napokat és heteket. Reményt keltő tények A stressz önmagában nem akadályozza meg a beágyazódást! A nyugalom és az elfogadás inkább téged segít, mint az eredményt befolyásolja. Az embriótranszfer után létrejött terhességek túlnyomó része a 10. nap után már pozitív tesztet ad, azaz a várakozás nem végtelen, de ettől még nagyon hosszúnak tűnhet. Az IVF-ben létrejött terhességek ugyanúgy tudnak teljesen normálisan fejlődni, mint spontán fogant babáknál.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 33
Tervek a várakozás időszakára A várakozás és a bizonytalanság sokunknak még a testi nehézségeknél is rosszabb. A beültetés utáni időszak senki földje. Most akkor várandós vagyok és úgy éljem az életem vagy csináljak mindent a megszokott módon, mintha mi sem történt volna? Nagyon nehéz kérdések ezek és sajnos nincs is biztos recept. A legjobb válasz, hogy csináld úgy, ahogy neked a legjobb. Figyeld magad és ha kell, akkor nyugodtan változtass. Munka és szabadság Mit tervezel, hogyan lenne neked a legjobb? Mit tervezel, hogyan lenne neked a legjobb? Sport és szabadidő Mit tervezel, hogyan lenne neked a legjobb? Programok és kikapcsolódásÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 34
Időgép Bárcsak lenne időgépünk és előre tudnánk ugrani majd a teszt / vérvétel időpontjára. Sajnos ilyen trükköt én sem tudok, de évek óta van egy módszerem, amivel egy kicsivel könnyebb lehet a várakozás. Nem egy csodaszer, de nagyon sok kliensemnél működött. Foglald le magad! Nyugi, ennél részletesebben is elmagyarázom, mert ez így úgy hangzik, mint egy kéretlen jótanács, ami mögött semmi sincs. Amikor nincs kapaszkodó és csak várni kell, az nagyon fárasztó tud lenni fejben. Ilyenkor teljesen természetes, ha folyamatosan kattognak a gondolataid: „Mikor történik már valami?”, „Mi van, ha nem sikerül?”, „Meddig kell még várni?” Amikor konkrét teendőkkel foglalod le magad, akkor több dolog történik egyszerre: a figyelmed áthelyeződik, csökkennek az üresjáratok, az agyad kap „kipipálható” mini célokat, feladatokat, ami által nő a kontrollérzeted és érezheted, hogy haladsz előre. Ez az érzés nagyon fontos egy olyan folyamatban, ahol nem mi irányítunk és a testünk is külső hatásokra reagál. Emellett a konkrét teendők strukturálják az időt, ami azért fontos, mert a strukturálatlan időben a figyelem könnyebben ráfeszül a várakozásra és cikáznak a gondolatok. Ha viszont vannak kisebb feladatblokkok, az idő pszichésen gyorsabban telik. Ezért van szükség arra, hogy minél részletesebb listád legyen olyan dolgokról, amelyek hasznosak, de mégis feltöltenek, jó érzést adnak, de nem túl megterhelően. Gondold végig és írj egy listát magadnak már előre a várakozás időszakára, majd pipáld ki azokat, amiket megcsináltál. Válassz egy-két konkrét könyvet vagy sorozatot, lehet olyan is, amit már olvastál vagy láttál. Az újnak megvan az az előnye, hogy jobban kell figyelni, de az ismerős dolgok nyugtatóbban hatnak. Milyen olyan teendőid vannak, amiket régóta halogatsz? Ha van egy hobbid, akkor vedd most elő! Készíts el régóta lementett recepteket vagy sétálj el olyan helyekre, ahova már szerettél volna, de sosem indultál el.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 35
ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 36Lista a várakozás idejére
Teszteljek vagy ne teszteljek? Vannak intézetek, ahol tesztet, vannak ahol vérvételt kérnek a beültetés után, így felmerül a kérdés mindenkiben, hogy teszteljek-e és ha igen mikor? Lehet, hogy te is néztél már percekig egy tesztet, próbáltál belelátni még egy halvány második csíkot. Valószínűleg mentél már be patikába vagy drogériába terhességi tesztért, tudod, hogy vannak egyszerű papír tesztek és drága digitálisak, érzékenyebbek és kevésbé érzékenyek. És előfordulhat, hogy vettél már ki tesztet pár óra elteltével a kukából vagy szereltél már szét kazettás tesztet. (Én mindkettőt csináltam.) Mivel azt vallom, hogy a humor is fontos, így készítettem egy tesztes színezőt, ha van kedved, akkor színezz, rajzolj, firálj ezen az oldalon, bármit, ami jól esik tesztelés helyett vagy mellett.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 37
Ha mégsem sikerül... Sajnos a lombikprogramnál sincsen biztos siker, és jogosan érezhetjük, hogy ennyi erőfeszítés, beletett energia, idő és pénz után még nehezebb felállni, feldolgozni és menni tovább a választott úton. Van, akinek az ad erőt, hogy van B-, C-, D-, sőt Z-terve is arra az esetre, hogy ha nem sikerül, míg van akinek az esik jól ha fel sem merül benne ez a gondolat és csak a pozitív dolgokra koncentrál. Bárhogy is gondolkodsz erről, tudd, hogy az rendben van. Attól még, hogy néha elfáradsz, félsz vagy negatív gondolataid vannak, azzal nem rontasz el semmit. Senki se bizonyította még, hogy a gondolatoknak 100%-os teremtő erejük van. Ha lenne, akkor nem lenne szükség reprodukciós intézetekre és sok minden másra se a világon. A kérdés az, hogy te hogy vagy most és neked hogyan lesz könnyebb abban az esetben, ha nem sikerül. Az ilyen döntések meghozatalának nem biztos, hogy egyből akkor van ideje, amikor valami rossz történik. Hagyj egy kis időt magadnak, magatoknak, hogy leülepedjenek a dolgok, hogy a számotokra legjobb döntést tudd meghozni. Ha ez a lombik most nem sikerült, akkor is tudd, hogy mindent megtettél és mindent jól csináltál!ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 38
Összefoglaló Legyél büszke magadra, hogy ennyit foglalkoztál a lelkeddel a lombikprogram alatt. Gondold végig, hogy milyen volt a lombik lelki részével is foglalkozni és tisztázd magadban ezeket az érzéseidet. Válaszolj a kérdésekre, hogy meglásd azokat az erősségeket is, amelyek nem mindig egyértelműek. Mi lepett meg legjobban magadban miközben kitöltötted a munkafüzetet? Melyik volt az a rész, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rád és hogyan? Melyik volt az a rész, amit magaddal viszel tovább és megtartod a lombik utánra is? Miért vagy / voltál hálás magadnak a lombik alatt?ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 39
Remélem, hogy hasznosnak találtad a munkafüzetet és segített megtalálni azokat a kapaszkodókat, amikre szükséged volt ebben a folyamatban. Ha úgy érzed, jó lenne valakivel átbeszélni mindazt, ami benned van, egy biztonságos helyen, ahol még jobban, személyre szabva tudod folytatni ezt a belső munkát, akkor fordulj hozzám bizalommal! Szeretettel várlak online vagy személyesen is egyéni vagy csoportos támogató alkalmakon, ahol le tudod tenni a terheket, ahol bármit kimondhatsz és ahol csak az számít, hogy neked jobb legyen! Gyere és beszélgessünk! WWW.NEENGEDDEL.HU Kérj időpontot egy első ingyenes konzultációra, várlak szeretettel!
LOMBIKnapló
Lombik napló A lombikfolyamat sokkal több, mint orvosi beavatkozások sorozata, ez egy testi-lelki utazás, amelyben nap mint nap változó érzések, gondolatok, remények és félelmek kísérnek. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy legyen egy hely, ahol őszintén megengedheted magadnak mindazt, ami benned zajlik. A napló ebben a folyamatban nem csupán emlékmegőrzésre szolgál, hanem támasz lehet, kapaszkodó a bizonytalanságban és kapcsolódás önmagadhoz. Ha leírod, amit átélsz, legyen az akár fizikai tünet, egy gondolatfoszlány vagy egy mély érzelem, azzal nemcsak rendszerezed a belső világod, de teret is adsz neki. A napló segíthet abban, hogy észrevedd a saját erődet, és visszatalálj önmagadhoz akkor is, amikor kicsúszni látszik a talaj a lábad alól. Segít nyomon követni, hogyan változol, hogyan reagál a tested, és hogyan alakulsz belülről nap mint nap. Ez a néhány perc írás minden nap erősíti, hogy magadra tudj figyelni és arra, ami neked igazán fontos. Itt nem kell megfelelni semmilyen elvárásnak, mert ez itt a te tered. Használd ezt a naplót a saját tempódban, mert lehet, hogy lesz olyan nap, amikor nem esik jól ezzel foglalkozni, máskor pedig talán pont ez segít megélni az adott napot. Ahogy haladsz előre a lombikban vissza tudsz majd nézni, hogy hogyan formálódtál, mi adott erőt, vagy mi esett nehezedre. A napló által talán még az idő is máshogy telik majd és a várakozás, a bizonytalanság is csökken.
A Lombiknaplóban tudod vezetni a lombikprogram főbb lépéseit miközben figyelsz magadra, a testedre, a lelkedre és az érzéseidre. Nyomtasd ki a lapokat, akár A4-es vagy 2 oldalas A5-ös méretben, fűzd össze és már kezdheted is. Az első 6 oldal a lombikprogram indulásához kapcsolódik. Írd össze a legfontosabb részeket, érzéseket, eseményeket, hogy képet kapj arról, hogy minden úgy zajlik-e, ahogy te a legjobbnak tartod. A következő részben 34 oldalon át a lombik teljes folyamatát követheted végig. Először a stimuláció napjait találod 14 oldalon keresztül, köztük külön lapokon pluszban az ultrahangok napjait, majd a leszívást és a beültetés napját, végül a beültetés utáni napokat, majd legvégül a teszt vagy vérvétel kiegészítő lapját. A lapok egy átlagos 28 napos ciklussal számolva készültek, de tudjuk, hogy ez csak egy szám, így ha neked ennél rövidebb lesz a folyamat, akkor nyugodtan hagyj ki pár oldalt, vagy ha ennél hosszabb, akkor tudsz még magadnak plusz oldalakat nyomtatni hozzá. Figyeld meg magad testi és lelki szinten, próbálj meg lejegyezni minél több érzést, mert ezek segíteni fognak tisztábban látni a folyamat alatt és akár utólag is. Így használd a lombik naplótNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Itt tartok most Testi felkészülésem a lombikra DátumNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Így készülök fel lelkileg a lombikra Mitől más ez a lombik, mint az eddigi próbálkozásokNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Vizsgálataim a lombik előtt Gondolataim a konzultáció előttNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Gondolataim a konzultáció után LombiktervemNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Érzéseim a lombik előtt Ez ad erőt és reményt Ettől félek legjobbanNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Ki támogat engem ebben a folyamatban? Így tudnának legjobban támogatni most engem Erre van most leginkább szükségem Erre nincs egyáltalán szükségemNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Stimuláció napjai Alvás (órák száma) Vízfogyasztás (pohár) Pozitív üzenet magamnak Stressz-szint (1-10) Ciklusnap Ez történik éppen DátumÍgy érzem magam testileg Így érzem magam lelkilegNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ Ez segítene most nekem legjobban Ez a legnagyobb félelmem

Első ultrahang napja Így érzem magam Ultrahang eredménye Ciklusnap DátumNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Második ultrahang Így érzem magam Ultrahang eredménye Ciklusnap DátumNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
További ultrahang Így érzem magam Ultrahang eredménye Ciklusnap DátumNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Leszívás napja Erre szeretnék figyelni Így történt a leszívás Ciklusnap Dátum Leszívás eredményeNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Beültetés napja Erre szeretnék figyelni Így történt a beültetés Ciklusnap Dátum Legemlékezetesebb pillanatNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ
Pozitív üzenet magamnak Ciklusnap Ez történik éppen DátumÍgy érzem magam testileg Így érzem magam lelkileg Beültetés utáni napokNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ Alvás (órák száma) Vízfogyasztás (pohár) Stressz- szint (1-10) Ez segítene most nekem legjobban Ez a legnagyobb félelmem

Ez segítene most nekem legjobban Ciklusnap Ez történik éppen Dátum Ez a legnagyobb félelmem Pozitív üzenet magamnakÍgy érzem magam testileg Így érzem magam lelkileg Vérvétel / teszt napjaNE ENGEDD EL - LOMBIK NAPLÓ Alvás (órák száma) Vízfogyasztás (pohár) Stressz- szint (1-10)
SZEMÉLYRE SZABOTT TÁMOGATÁS Gyere és beszélgessünk! Ha szeretnéd folytatni ezt a belső munkát, akkor szeretettel várlak egyéni konzultációra, ahol átbeszélhetjük a számodra legfontosabb részeket. Foglalj időpontot egy első ingyenes konzultációra! WWW.NEENGEDDEL.HU
Use this space to consider what you know about mindfulness, along with your aims and objectives for completing this workbook. Why are you interested in learning more about mindfulness? How can mindfulness help you right now? M I N D F U L N E S S W O R K B O O K - P A G E 0 3
Öröm listaMelyek azok a dolgok, amelyek a várakozás alatt nemcsak unaloműzőként szolgálnak, hanem örömet is okoznak? Írj össze előre ilyen tevékenységeket! Lehetnek ezek ezer éve a polcon lévő könyvek, régen halogatott könnyebb házimunkák, kedvenc sorozat újranézése, séta olyan helyekre, ahova régóta vágysz, finom ételek elkészítése, ami kicsit hosszabb időbe telik. A lényeg, hogy feltöltődést, örömet adjon miközben lefoglal és persze, hogy ne legyen túl megterhelő fizikailag. Írj össze minél több ilyen előre és vedd elő a listát a várakozás alatt.ÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 01
Hogyan tovább? Mi lesz a megoldás?Vizsgáltok, vitaminokHormonok és hangulatokA stimuláció hullámvasútjánIn this section, you want to share the information about this step. Share the details here.Várakozás az eredményreAz első jelektől a konzultációigFelkészülés a lombikra1234In this section, you want to share the information about this step. Share the details here.Lombik napló5
Lombik utamÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 01Itt tudod vezetni a lombikprogram főbb lépéseit miközben figyelsz magadra, a testedre, a lelkedre és az érzéseidre. Find a quiet, distraction-free area where you can practice. Get a guided meditation app. Find a journal or notebook in which to record your thoughts or express your gratitude. Find a quiet, distraction-free area where you can practice.
Ezek segítenének most nekem legjobban Leszívás utáni napok Alvás (órák száma) Vízfogyasztás A legnagyobb félelmem Pozitív üzenet magamnakÚTON A SIKERES LOMBIKHOZ | 01 Stresszintem Ciklusnap Ez történik éppen DátumÍgy érzem magam testileg Így érzem magam lelkileg
Sikeres lombik munkafüzet K O M Á R O M I E S Z T E R N E E N G E D D E L T Á M O G A T Á S N E H E Z Í T E T T G Y E R M E K V Á L L A L Á S B A N